Megható történelmi műsorral állítottak emléket az 1956-os eseményeknek iskolánk nyolcadik évfolyamos tanulói.
A mai gyerekek számára szinte elképzelhetetlen szívszorító élethelyzeteket, átélt érzelmeket idéztek meg. Korhű ruhákba bújva idézték meg azokat az októberi napokat, amikor az utcákon rohamra indulni, harcolni, győzni lehetett.
Megelevenítették, hogy milyen volt a dohos, hideg, sötét pince mélyén gyermekként arra várni, vajon mikor érkezik haza édesapjuk, aki már több napja van az utcákon, ahol forrongott a levegő. Azokon az utcákon, ahol a villamosokból barikádokat emeltek, ahol a falak lőrések, ahonnan sortűz hangja, emberek kiáltásai hallatszanak csak le a pince mélyébe. Abban az országban ahol akkor nagyon sok bőrönd indult útnak a végső kétségbeesésben a jobb élet reményében.
„A terézvárosi fák alatt
Sok konszolidált év elszaladt
De semmit nem felejtett el az a kisfiú
Aki akkoriban titkon hittanra járt
Mert anya szerint az sosem árt
Csak apa volt ideges és szomorú.”
A tanulók felkészítője Csonka Zoltán tanár úr volt.
Palotainé Papp Éva
intézményvezető