2026. május 3., vasárnap
Ma: Tímea, Irma Holnap: Mónika, Flórián
Cikkek
Keresés
Vissza
Luca-napi vásár
Hír

2024. december 13-án iskolánkban megrendezésre került a Luca napi programunk, aminek keretein belül egy műsort is szerveztünk a Fülemüle énekszakkör előadásában. A Luca nap, a karácsonyi előkészületek egyik fontos eseménye, tele van különféle népi hagyományokkal és szokásokkal. Ez a fény ünnepének kezdete, amely őseink számára is nagy jelentőséggel bírt.

Az előadás során a közönség, amely kollégákból, diákokból és szülőkből állt, betekintést nyerhetett a Luca naphoz köthető hagyományokba és szokásokba. A program részeként előadtuk a "Luca, Luca kitty-kotty" című mondókát, majd a "Luca széke és a boszorkányok" című verset. Ezt követte a Bagossy Brothers Company "Égnek a fények" című dalának közös éneklése, végül pedig az "Ó gyönyörű szép, titokzatos éj" című dallal zártuk az előadást.

A felkészülés során sok izgalmat éltünk meg, hiszen a szakkörösök most először mutathatták be tudásukat és tehetségüket egy nagyobb közönség előtt.  A szereplők közül többen betegeskedtek az elmúlt időszakban, köztük jómagam is, ami megnehezítette a felkészülést, felkészítést. Ennek ellenére a tanulók nagyszerűen helytálltak, és a produkció sikeresnek bizonyult. Az előadás rámutatott arra, hogy még van helye a fejlődésnek, de a diákok lelkesedése és előadói képességeik reményt keltőek. A jövőben szeretném, hogy további sok-sok gyakorlással és felkészüléssel még színvonalasabb előadásokat valósítsunk meg.

A szülők sok finom sütit és zsákbamacska tárgyat ajánlottak fel a gyerekek nagy-nagy örömére. A jó zene mellett a forró csoki, popcorn, hagymás zsíros kenyér elengedhetetlen volt. Az ilyen alkalmak kis közösségünket még jobban összekovácsolják.

Szadeczki-Baka Evelin



2024. december 16., 23:26
Vissza
Eseménynaptár
Madarak és fák napja
Helyszín: Iskola
Kapcsolat: Palotai Eszter
Szülői értekezletek
Helyszín: Iakola
Kapcsolat: Osztályfőnökök
Kihívás napja
Helyszín: Iskola
Kapcsolat: Bazsánt Csaba
A nemzetközi összetartozás napja
Helyszín: Iskola
Kapcsolat: Dobrovocki Viktor
Környezetvédelmi világnap
Helyszín: Iskola
Kapcsolat: dr Bíró Barnabásné
Papírgyűjtés
Helyszín: Szákszend község
Kapcsolat: Osztályfőnökök
Gyermeknap
Helyszín: Iskola
Kapcsolat: Pordán Jánosné, Palotai Eszter
Tanévzáró ünnepély, ballagás
Helyszín: Iskola
Kapcsolat: Palotainé Papp Éva

Elérhetőségeink

Szákszendi Öveges József Általános Iskola

Szákszend, Száki utca 95.
+36 (34) 371-515
pappevamedia@gmail.com

A honlap tartalmáért felelős vezető:
Palotainé Papp Éva
igazgató

A honlap tartalmát szerkeszti:
Palotainé Papp Éva
pappevamedia@gmail.com