2024. december 21., szombat
Ma: Tamás, Izidor Holnap: Zénó, Nina
Cikkek
Keresés
Vissza
Sportági bemutató nap
Hír

2024. november 8-án harmadik osztályos tanulóinkkal a Bokodi Általános Iskola Sportcsarnokába látogattunk el Sportági bemutató rendezvényükre, ahol különböző sportágakkal ismerkedhettek meg a gyerekek.

Különböző állomásokon kipróbálhatták a dzsúdót, a birkózást, az ökölvívást, a vívást, súlyemelést és a labdarúgást is. Ezek többsége önvédelem és versenyszellem elsajátítására, állóképesség fejlesztésére alkalmas.

A sportcsarnokban tiszteletüket tették az ország profi sportolói is. Erdei Zsolt világbajnok bemutatta az ökölvívás alapjait a diákok számára, Földi Csilla többszörös Európa-bajnok pedig a súlyemelőket segítette A gyerekek között akadt, akit az elején bátorítani kellett egy kicsit, de hamar belejöttek a feladatok végrehajtásába, mert minden állomáson több fiatal sportoló is segített bemutatni a saját sportágát. Az osztályunkból volt, aki egy állomás gyakorlatait végezte végig, és volt, aki mindent többször is kipróbált, a legtöbben legalább három-négy sportágban is részt vettek azokat váltogatva.

Senki nem unatkozott a helyszínen, és végig aktívak voltak diákjaink, tehát mindenki megtalálhatja a saját magának megfelelő testmozgást. 

Érdemes lenne a tanulókat edzésekre beíratni, mert a sportolás egészséges, és jótékony hatást gyakorol a gyermekek fejlődésben levő szervezetére. Jobb lesz tőle közérzetük, jókedvük lesz, ha olyan közegbe kerülnek, ahol mindenki lelkesedik a testmozgás iránt.

Sebestyén Lajos


2024. november 09., 18:48
Vissza
Eseménynaptár

Elérhetőségeink

Szákszendi Öveges József Általános Iskola

Szákszend, Száki utca 95.
+36 (34) 371-515
pappevamedia@gmail.com

A honlap tartalmáért felelős vezető:
Palotainé Papp Éva
igazgató

A honlap tartalmát szerkeszti:
Palotainé Papp Éva
pappevamedia@gmail.com