2021. szeptember 1-én hagyományosan iskolánk aulájában köszöntötte a diákokat, szülőket, rokonokat és vendégeket Palotainé Papp Éva igazgató.
Az ünnepségen jelen volt Papp Attila polgármester mellett Kovács Laura kirendeltségvezető, valamint a szülői munkaközösség elnöke, Felsőné Horváth Anett is.
-Bízom abban, hogy mindenkinek sikerült kipihennie az előző év fáradalmait, és energiával megtelve, újult erővel, tele tudásvággyal, tenni akarással vág neki a következő tanévnek. A 8 órakor megszólaló csengő azt jelezte mindenkinek, hogy becsengettek, kezdődik egy újabb tanév. A mai nappal ismét zajos lesz iskolánk valamennyi osztályterme és mindenki elfoglalhatja a kedvenc padját, melyben 181 napot fog eltölteni – fogalmazott Palotainé, aki szólt arról is, hogy a nyolcadikosoknak nem lesz könnyű ez a szemeszter, hiszen felvételizni fognak, és év végén digitális kompetenciamérés is vár rájuk.
Mint minden évben, szerdán is virággal és iskolánk kitűzőjével köszöntöttük az elsős apróságokat, majd a szülőkhöz fordult Palotainé Papp Éva, aki két jubileumot is ünnepel az idén: 20 éve kezdte itt pedagógiai munkáját, és 10 éve vezeti az Övegest.
- Az iskolakezdés megváltoztatja a családok életét, különösen ahol először megy a gyermek „a család szeme fénye” iskolába. Biztosan tele vannak most félelemmel, aggodalommal, de azt hiszem, ez természetes velejárója a mai napnak. Kérem önöket, bízzanak bennünk! Mi pedagógusok mindent meg fogunk tenni, hogy a ránk bízott gyermekeik okos, ügyes és tisztelettudó fiatalokká váljanak. Bízzanak tanítóinkban, tanárainkban, ugyanakkor szeretném megkérni önöket, hogy segítsék pedagógusaink munkáját gyermekeik boldogulása érdekében – mondta.
A 2021/2022-es tanév osztályfőnökei:
1. o. Mondics Natália
2. o. Palotai Eszter
3-4. o. Pordán Jánosné
5. o. Tomasovszky Ibolya
7. o. Horváthné Stier Katalin
8. o. Maninger Mariann
Tanítanak: Palotainé Papp Éva, Pogrányi Petra, Csonka Zoltán, Sebestyén Lajos
Igazgatóhelyettes: Horváthné Stier Katalin
Az iskolatitkári feladatokat ez évtől Samu-Szabó Zsuzsanna látja el.
Járványügyi protokoll: az intézményben továbbra is csak az intézmény dolgozói, alkalmazottjai, az iskolával jogviszonyban álló gyerekek tartózkodhatnak. Hivatalos ügyintézésre előzetes időpont-egyeztetés után kerülhet sor. Ugyancsak a járványügyi helyzetre tekintettel a szülői értekezletekre - az első évfolyam kivételével - online formában kerül sor.
Forrás: http://www.szakszend.hu/
Fotó: Sebestyén Lajos