2019. február 14.-én
délután énekszótól volt hangos az iskola zsibongója. A hagyományos daléneklési
versenyre gyűltek össze az ünneplőbe öltözött diákok.
A bevezető közös éneklés
után bemutatkoztak az énekeseink. Az első osztályból 9, a második osztályból 3,
a harmadik osztályból 2, a negyedik osztályból 4 tanuló vett részt a versenyen.
A felső tagozatból az 5.
osztályból 2, a hatodik osztályból szintén 3 tanuló vett részt. Örömünkre
szolgált, hogy a fiúk is bátran kiálltak és megmutatták zengő hangjukat.
A zsűri tagjai: Havasiné Orbán
Ildikó, nyugdíjas tanítónő, Palotainé Papp Éva igazgatónő, Tóth Veronika
pedagógus, szülő volt. Nehéz volt a döntés, hiszen minden résztvevő nagyon
ügyes volt, de most is, mint minden verseny során sorrendet kellett
felállítani.
Helyezések:
Alsó tagozat: Felső tagozat:
1.helyezést
ért el: Szabó Zsófia Zselyke 1. osztály Takács Dorka 5.osztály
Barota Eszter 2.
osztály
2.
helyezést ért el: Tégi Noémi 3.osztály Tóth Mihály 6.
osztály
3.
helyezést ért el: Rauch Zsófia 4.
osztály Szilágyi Panna 6. osztály
Áprilisban az oroszlányi járási Daléneklési versenyen
az iskolánk nyertesei részt vesznek, bízunk ottani sikereikben.
Pordán
Jánosné
munkaközösség-vezető