Iskolánk 2018. 09. 03-án tartotta
tanévnyitó ünnepélyét.
Az ünnepély a leendő elsősök és
tanulóink kedves kis műsorával kezdődött. Ezután Palotainé Papp Éva igazgatónő
elmondta, hogy visszavonhatatlanul véget ért a nyári szünet, mely sok szép, forró
nappal kedveskedett. Most 105 tanuló ül iskolapadba az intézményben, ahol 17 kisdiák
első alkalommal lépte át iskolánk küszöbét. Éva néni a következő szavakkal
indította el az új tanévet:
„Induljon számotokra ez az új iskolaév 3
nagyon fontos üzenettel, mégpedig azért, hogy minden reggel jó érzéssel
léphesse át tanár és diák egyaránt ennek az iskolának a küszöbét! 1. Van egy
rossz hírem, tanulni az idén is kell. Éppen ezért kérlek benneteket, engedjétek
tanáraitoknak, hogy képességeiteket tovább fejlesszék, hiszen a ti
hozzáállásotokon is múlik, hogy milyen munka folyik egy tanórán. 2. Az iskolai
élet minden területén, a tanulmányaitokban és a sportban legyen köztetek tiszta
és tisztességes a verseny! 3. Az osztályaitokban és az iskolában kialakult
közösségeket pedig ápoljátok, erősítsétek!”
Éva néni ezután ismertette a nyár
folyamán bekövetkezett személyi változásokat:
Varga Erika kolléganőnk határozott idejű
megbízása július végével lejárt. Helyét pályáztatás útján töltöttük be.
Szeptembertől Palotai Eszter lát el alsó tagozaton tanítói, napközi vezetői
feladatokat. A biológia – kémia órákat szakos óraadó kollégával tudjuk ellátni
Mágyel István személyében. A régen várt pedagógiai asszisztens státusz
betöltése is megtörtént. A hozzá kapcsolódó feladatokat Mohácsiné Szalai
Szilvia látja el. November 1-jével távozik Szekeres Enikő kolléganő. Helyét
pályáztatjuk.
A kis elsősöket is ellátta útravalóval az igazgató néni: „Marika néni
mindent megtesz majd az elkövetkezőkben azért, hogy érezzétek jól magatokat itt
az iskolában, szívesen jöjjetek ide, nagyon sok ismerettel gazdagodjatok.
Bebarangoljátok a betűk, számok varázslatos világát, és év végére már el
tudjátok olvasni kedvenc meséteket. Ha megnéztétek azokat a szép könyveket,
amelyeket kaptatok, biztos nagyon szívesen fogjátok azt forgatni. Kívánom
nektek, hogy nyíljon meg a világ száz csodája előttetek és ti fogadjátok azt
nagy szorgalommal, lelkesedéssel, legyen sok vidám percetek, érjetek el szép
eredményeket valamennyiőnk örömére.”
Az idei év osztályfőnökei:
1-3.o. Pordán Jánosné
2-4.o. Mondics Natália
5.o. Maninger Mariann
6.o. Csonka Zoltán
7.o. Vasi Csaba
8.o. Horváthné Stier Katalin
Pokker Andrea alsó tagozaton tanítói,
Magyari-Beke Dorottya fejlesztő foglalkozásokat tart és tanítói feladatokat lát
el, Sebestyén Lajos angol nyelv- és rajz tantárgyakat tanít, Mágyel István
biológia – kémia szakos tanárifeladatokat lát el.
Igazgatóhelyettes: Horváthné Stier Katalin
Alsós munkaközösség-vezető Pordán Jánosné
Felsős munkaközösség-vezető Maninger
Mariann
Az elsősök névsora: Albers Teun Jozef, Bazsó Bence, Dobroczki Réka, Felső
Ketrin Leila, Göböly Márk József, Göböly Máté János, Grandits Attila, Halász
Nikolasz, Horváth Krisztián, Kirschner Benett. Kolos Mirtill, Kovács Dávid,
Musitz Anna, Pintér Emma, Szabó, Zsófia Zselyke, Szikszai Tibor, Török Emese.
A tantermek tisztán, rendezetten várják
tanulóinkat. Minden adott tehát az eredményes munkához.
Összes tanulónknak és pedagógusunknak
eredményes tanévet kívánunk!