A hatodik osztályosok Éves Sz-Öveges című lapja
Hír

A hatodik évfolyam tananyagába tartozik az a nyomtatott sajtóval és a sajtóműfajokkal való ismerkedés, az információ megszerzésének, szűrésének, osztályozásának vizsgálata, a vélemény és a tény megkülönböztetésének kihívása, illetve az érzések, gondolatok megfogalmazásának tanulása. A feladatnak egy projekt keretében tettünk eleget, melynek eredménye képpen az osztály tanulóinak köszönhetően megszületett az ötletes Éves Sz-Öveges címet viselő sulilap.

Az első oldalon ajánlót olvashatnak az érdeklődők, majd pár mondatos búcsúzást a nyolcadik osztályosoktól. A további hasábokon az iskolai év legfontosabb eseményei kaptak helyet, majd egy sor interjú az iskola tanítóival, tanáraival, a pedagógiai asszisztenssel és a titkárnővel. A lapot rejtvénysziget és viccoldal zárja. És, hogy mit tanultunk, míg elkészült? Műfaji sajátosságokat figyelembe venni. Kiszűrni a lényeget.  Megfogalmazni a kérdéseinket. Beszabni a mondanivaló hosszát a rendelkezésre álló helyre. Legyőzni a kishitűségünket. Felismerni az erősségeinket.

Reméljük, hogy olvasóinknak legalább annyi örömet jelent majd az olvasása, mint amennyi örömet nekünk jelent az eredmény.

Zsidó Piroska

szaktanár


2023. június 20., 10:08