Hírek az Övegesből – Öveges csicsergő
Hír

A szeptemberi tanévkezdést követően a tanítási órákon kívül tervezett programjaink színesítik iskolánk mindennapjait.

Szeptember utolsó napjaiban az alsós tanulóinkkal a Népmese napján Benedek Elek nagy mesemondóra emlékeztünk számos mesét megidézve, eljátszva.

Októberben a takarékosság jegyében már hagyományosan megrendeztük papír- és elektronikai hulladékgyűjtő programunkat. Míg az elektronikai hulladékok jelentős mennyiségben érkeztek, addig sajnos a papírhulladék oly kevés lett, olyan minimális mennyiséget hoztak be a gyerekek és néhány aktív szülő, hogy még az elszállítás sem volt indokolt és költséghatékony. Ezt átgondolva egy más formában szeretnénk megszervezni az elkövetkezőkben 2024. júniusában a papírhulladék gyűjtését a település lakóinak aktív bevonásával.

A tavalyi évhez hasonlóan több online versenybe is neveztük, nevezzük tanulóinkat, iskolánk szellemiségéhez híven elsősorban természettudományi tantárgyakból. A legnépszerűbb a tavalyi évben a „Dalol az erdő” című projekt volt, amiben a 3. és 4. évfolyamos tanulóinkkal vettünk részt. Büszkék vagyunk az elismerő oklevélre. amely iskolánk auláját ékesíti. Idén a Tudásbajnokság országos levelezős versenyen több tantárgyból, a Zrínyi Ilona országos matematikaversenyen matematika tantárgyból,„Mindent a macskákról” című természetismereti tárgyú pályázatra jelentkeztetünk tanulóinkkal ezidáig.

„Egy falatnyi boldogság „címmel szerveztünk programot az Állatok Világnapja alkalmából. Már második alkalommal láttuk vendégül a „Szurkolók az Állatokért Gerecse és környéke Alapítvány” munkatársait. Korábban már megtapasztaltuk az alapítványán elhivatottságát, ezért szívesen hívtuk és láttuk vendégül ismét őket. Sok-sok hasznos állattartással kapcsolatos tanácsot, gyakorlati ismeretet, a mindennapokban hasznos fortélyokat hallhattak nagyon élményszerű, közvetlen, a gyerekek számára is magával ragadó előadásban Kakics Erikától, az alapítvány munkatársától. Nagyon sikeres, és a gyerekek számára is jó hangulatú délutánt töltöttünk az állatvédőkkel együtt. Számunkra külön öröm, hogy a meghirdetett adománygyűjtésünk nagyon eredményessé vált. Nagyon sok adomány érkezett. Köszönünk minden felajánlást, jutalomfalatot, száraztápot, konzervet, játékot, takarót, amit a gyerekekkel küldtek. Átadtuk a nem kis mennyiségű adományunkat az állatvédőknek. Jó helyre kerültek, hálásak voltak érte.

Köszönünk minden felajánlást, amivel egy „falatnyi boldogságot„ tudtunk adni a rászoruló állatoknak, amivel hozzájárulhattunk az alapítvány működéséhez.

Méltóan emlékeztünk meg október 6-án a kivégzett honvédtisztekről, majd a forradalom és szabadságharc hőseiről.

Készülünk az őszi szünetre, ami egy kis feltöltődés tartogat valamennyiőnknek. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2023. november 6. (hétfő) lesz.

November második hetében tervezzük az iskola névadójáról, Öveges József tanár úr születésnapi évfordulójáról méltó módon való megemlékezést. Ebből az alkalomból rendezendő ÖKO-hetünkön számos, nagyon színvonalas programmal kedveskedünk tanulóinknak.

Néhány kedvcsináló a sokszínű programjainkból: Közlekedési ismeretekkel egybekötött kerékpáros ügyességi pálya várja tanulóinkat, amelyet a rendőrség egy közlekedésbiztonsági szakembere Fehér István iskolarendőrrel tartanak majd.

„Állatijó bemutató” keretében találkozhatnak a gyerekek Tóth Gábor solymásszal és az alkalmazkodás mestereivel, kedves állataival. Szerda délután a mórról érkező díszmadártenyésztők díszmadarainak csicsergése és gyönyörű külleme várja a gyerkőcöket és teszi színesebbé hetünket. Pénteken az Öveges-nap keretében emlékezünk meg iskolánk névadójáról, amit stílusosan sok színes kísérlet követ majd. 

Ezen a napon terveztük felavatni azt a hirdetőtáblát, amely egy új színfoltja kíván lenni ez a hirdetőtábla az iskolának, az utcának, a településnek.

Új, mert korábban ilyen itt nem volt. Új, mert korábban ilyen még nem volt. Az iskola udvarán több évtizeden át álló fenyő újjászületett arca ez. Biztonsági intézkedés miatt került a nyáron néhány fenyő kivágásra, és a hirdetőtábla minden elemeként, darabjaként stílusosan az Örökös Ökoiskola szellemiségének jegyében került újrahasznosításra. Örömmel tölt el, hogy ötletemet az iskola ügyes kezű karbantartója Lőrincz József, mint Dzsepettó kedves kis gyermekét Pinokkiót hívta életre. Ezt követően ezen a felületen is szeretnénk a szülőket, érdeklődőket tájékoztatni iskolánk legfontosabb híreiről.

Nyílt napok keretében várjuk azon érdeklődő szülőket, akik élni szeretnének a lehetőséggel, hogy bepillantást kapjanak gyermekeik iskolai életéről, munkájáról. Alsó tagozaton november 27-én, felső tagozaton november 28-án lesz erre lehetőség.

Decemberben egy hosszú téli szünet veszi kezdetét. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2023.december 21.(csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap 2024.január 8.(hétfő).


Palotainé Papp Éva

igazgató


2023. November 05., 11:53