Erdei iskolában jártunk
Hír

Iskolánk 5. és 6. osztályos tanulói 10. 25-én erdei iskolába indultak. Két éjszakát töltöttünk a településünk közelében található pusztavámi Vajda János Erdészeti Erdei Iskolában. 

A 3 nap során rengeteg élményt szereztünk. Minden nap 2 programon vettünk részt, és valamennyi rendkívül színes és tartalmas volt.

Az első napon megismerkedtünk az iskola melletti erdőrésszel, ahol vezetőnk bemutatta az erdőalkotó fákat (éger, csertölgy, gyertyán, madárcseresznye, bükk), továbbá a lágyszárúakat (varfű, gyíkfű, kígyószisz, vajszínű ördögszem, árvacsalán stb.). A délutáni kreatív foglalkozáson az erdőben gyűjtött kincsekből készítettünk asztali díszeket. Este bátorságpróbára indultunk.

A második napon délelőtt egy hosszabb túrán vettünk részt. Körbesétáltuk a Kék-tavat, növényeket és gombákat határoztunk. A délután során pedig erdei vadállatokat figyeltünk meg, többek között dámszarvasokat és muflonokat. Este kincskeresésre indultunk, majd a tábortűz mellett egy új éneket is tanultunk.

A harmadik napon egy játékos vetélkedő keretein belül mutathatták meg a csapatok, hogy mit tanultak az erdei iskolában. A szabadidőt is igyekeztünk minden nap aktívan kihasználni – fociztunk és számháborúztunk az erdőben. 

Kép és szöveg: Pogrányi Petra


2022. november 03., 22:34