Öveges-hét 2019.
Hír

Ebben a tanévben november 4-8. között rendeztük meg a hagyományos Öveges-hetet.

Hétfőn tájfutás, gyümölcskóstoló és salátabár nyitotta a sort, amit kedden kerékpáros ügyességi verseny követett, Fehér István körzeti megbízott vezényletével.

14 páros vállalkozott a tájfutás őszi fordulójának, optimális útvonaltervezés esetén mintegy 4 km hosszúságú távjának teljesítésével. Az utak menti bokros, fás területek 9 bóját rejtettek, térkép segítségével kellett lelőhelyüket megtalálni, s futni a következő célponthoz. A legelszántabb párosok az eső áztatta növényzet, talaj viszontagságait leküzdve haladtak a cél és a dobogós helyezések elérése érdekében, nem kímélve ruházatuk tisztaságát sem. Örvendetes, hogy a település száki részében megrendezett verseny miatt egyik páros sem bolygatta a szendi lakosság békés, délutáni pihenőjét, s valamennyien egészségesen tértek vissza az iskola területére. Az elégetett kalóriákat egy-egy zacskó Császári csemege elfogyasztásával pótolták.  Gigászi küzdelemben az alábbi párosok értek el dobogós helyezéseket:

Fiúk:

1, Molnár Gábor – Csupor Bálint

2, Sulyán Judit – Müller Csongor

3, Sirokmán Máté – Szabó Róbert

Lányok:

1, Dobroczki Dóra – Takács Dorka

2, Szekeres Anasztázia – Szilágyi Panna

3, Heizler Viktória – Szikszai Glória


A szerda délutánt az alsós gyerekek egy csoportja a Szákszendi-tó történetének megismerésével töltötte. Vízközeli állatokról, növényekről fejtettek meg találós kérdéseket, valamint kisfilmeket tekinthettek meg ezen állatok életéről. A legizgalmasabbnak az állathangok felismerését tartották; némelyik hangját és járását utánozták is. Feladatlapok kitöltésével mélyítették a már meglévő és új ismereteiket. A foglalkozás végén kipróbálhatták ügyességüket papírhalacskák "kifogásával", majd egy közös puzzle zárta az alkalmat. Sok ismerettel, élménnyel tértek haza erről a napról a gyerekek.

„A vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás”

 Széchenyi Zsigmond nyomában barangoltunk

Az Öko – hét keretében csütörtökre tervezett programunk a körülöttünk lévő természet szépségeire, a benne élő állatok sokszínűségére való rácsodálkozás, a természet szeretetének, védelmének szellemében telt.

„A vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás” Széchenyi Zsigmondtól kölcsönzött gondolatával kezdte a képzeletbeli kalandozást Sánta József, Józsi bácsi hivatásos vadász. Az erdő egy csodálatos életközösség, ahol, mint mindenhol megvannak az írott és íratlan szabályok. Megvan mindennek a helye, ideje. Ha nyitott szemmel járunk, számtalan szépségét csodálhatjuk meg.

A természetet ismerő, szerető vadászember nagyon sokat tesz azért, hogy az erdő élhető közösség maradjon. Megtudhatták a gyerekek, hogy a vadászat legkevésbé sem csak a vad elejtéséből áll. A különböző fák, a szép hangú énekesmadarak, a gombák, az erdő állatainak jó ismerője. Erdőgondozás, a nyári nagy melegben a vadak itatása, télen, amikor már nem találnak kellő mennyiségű ennivalót az állatok, akkor, amikor mindenki a jó meleg szobába húzódik akkor a vadetetés is a munkájuk része. A gyönyörű trófeájú gímbika elejtése, a terítéken az állat végtisztességének megadása, a kürtszó valóban felemelő nagyon szép pillanat. 

A délután során a kalandozások mellett megismerkedhettek a növényevő, ragadozó állatok tulajdonságaival, szokásaival, láthatták Kiss József vadászmester által elejtett díjnyertes gímbika trófeáját, hullajtott agancsokat, kikészített ragadozó prémeket; hallhattak vadhívó sípokat is. Az érdeklődő gyerekek kérdéseikre is válaszokat kaptak.

Az Öveges-nap Öveges Józsefre, iskolánk névadójára való megemlékezéssel kezdődött. Intézményünk tanulói méltóképpen elevenítették fel a professzor életeseményeit. Ezután az alsó tagozatos gyerekek a tornateremben ügyességi feladatok által mérhették össze ügyességüket, gyorsaságukat 4 csapatban. A sorversenyeket nagy lelkesedéssel, izgalommal játszották; egymást végig biztatták.  A csapatversenyt közös játék váltotta fel, amiben jókedvűen, vidáman töltötték az időt a gyerekek. A napot közös néptáncos foglalkozással zártuk.

2020. január 17., 11:12