Gyermeknap 2019.
Hír

Hagyományainkhoz híven idén is megtartottuk gyermeknapi rendezvényünket.

Az előző tanévben az eső elmosta a programot, most abban reménykedtünk, hogy meg tudjuk rendezni akadályversenyünket. Sajnos a több napos eső miatt 2019. május 30-án délután úgy kellett döntenünk, hogy a rendezvényt az iskola falain belül és az udvaron valósítjuk meg. Pénteken délelőtt 10 óra előtt gyülekeztek a szülők, gyerekek az iskola udvarán. A napi program ismertetése után #zöldenjobb Nap keretében közös fotó készült, majd elindítottuk az akadályversenyt. Az állomásokon élőteke, tejeskannába kislabda dobás, egészségügyi totó, képkirakó, betűtésztából versírás, váltófutás hullahopp karikával és egyéb ügyességi feladatok során bizonyíthatták a csapatok rátermettségüket, tájékozottságukat.

Délután egy órára bizony megéheztünk, és jó étvággyal fogyasztottuk el a szülők által készített hotdogot, és a desszertként kapott csokit. Két óra körül megérkezett Tengeri Attila zenész, doboktató, aki interaktív műsorával szerzett feledhetetlen perceket a gyerekeknek.

Mi így köszöntöttük a gyermekeket ezen a napon.

Szöveg:         Horváthné Stier Katalin

Kép: Csonka Zoltán, Sebestyén Lajos

2019. június 03., 22:20