Öveges iskolák találkozója 2019.
Hír

Az előző tanévben örömmel számoltunk be arról, hogy hagyományteremtő szándékkal részt vettünk Péren az Öveges József nevét viselő iskolák találkozóján.

Az idén a Zala megyei Pákáról, a professzor szülőfalujából érkezett a meghívás április 17-ére, melyet természetesen elfogadtunk.

Az eseményen hat intézmény vett részt: a pákai, a péri, a zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola, a balatonfűzfői Öveges József Szakközépiskola és Gimnázium, a budapesti Öveges József Szakközépiskola, Szakmunkásképző és Gimnázium, valamint iskolánk képviseletében Cserpán Péter, Takács Marcell és Heizler Viktória tanulóink Palotainé Papp Éva és Horváthné Stier Katalin kíséretében.

A rövid köszöntő után felidéztük névadónk életútját, majd a diákok vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Verset írtak iskolájukról, névadónk életrajza alapján készült feladatokat oldottak meg, iskolájuk hagyományairól, jelképeiről számoltak be. Nagy örömünkre kis csapatunk volt a legjobb ezen a megmérettetésen.

Az előzetes feladat az volt, hogy Öveges József portréját készítsük el természetes anyagokból. Az értékelésben a péri és a szákszendi gyerekek munkáját emelték ki a zsűri tagjai.

Ebben az évben először nem csak a tanulók, hanem kísérő tanáraik is kísérleteztek. Nagy izgalommal készültünk, magunkkal hoztuk a szükséges eszközöket is. Öveges professzor mintáját követtük, aki, mint tudjuk, a legegyszerűbb, hétköznapi eszközökkel mutatta be tanítványainak a világ bonyolult fizikai jelenségeit, összefüggéseit. Bemutatónk látványos, és a zsűri szavait idézve, szórakoztató volt.

Ebéd után kirándulást tettünk a településen. Meglátogattuk a falu templomát, majd a professzor szülőházát, és elhelyeztük a megemlékezés koszorúját.

Nagyon hasznosan telt el ez a nap, jól éreztük magunkat. Késő este, fáradtan tértünk vissza kis falunkba a hosszú útról.

Horváthné Stier Katalin

2019. április 21., 00:46