Fenntarthatósági Témahét 2019
Hír

Ebben az évben a Fenntarthatósági Témahét 2019. március 18–22. között került megrendezésre, fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. Iskolánk is regisztrált, hiszen Örökös Ökoiskola lévén egyetértünk a rendezvény célkitűzéseivel. A globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás veszélyeztetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.

A témahéten tanulóink Csonka Zoltán tanár úr irányításával a földrajz, természetismeret, technika órák keretében csoportmunkában beazonosították az egyes hulladékfajtákat és a különgyűjtés szempontjából csoportosították azokat. Filmet néztek, megismerték, hogy mit érdemes tudni a hulladékokról, mit lehet tenni a keletkező hulladékkal, hogyan érhető el, hogy kevesebb szemét termelődjön.

A tanulócsoportok játékokat készítettek a hulladékokból. Az asztalra mindenféle hulladékot helyeztünk, és a gyerekek fantáziájára bíztuk, hogy milyen anyagból, milyen hangszert készítenek, majd meg is szólaltatták azokat.

Tanulóink a témahéten is folytatták a szemétgyűjtést, mely által iskolánk környezete szebb, rendezettebb lett.

Szöveg: Horváthné Stier Katalin



2019. március 26., 00:00