Föld Napja
Hír

Örökös Ökoiskolaként kiemelten fontosnak tartjuk, hogy minden év áprilisában megemlékezzünk otthonunkról, a Földről. 

Tudjuk, hogy védeni, óvni kell, hisz egyre több veszély fenyegeti, amelynek legtöbbjét mi magunk okoztuk. Tennünk kell annak érdekében, hogy a visszafordíthatatlan változásokat legalább lassítsuk, de mindenképpen felhívjuk rá a figyelmet. Cselekvésre ösztönző tudás és tájékozottság kell ahhoz, hogy érdemben fellépjünk környezetünk, jövőnk védelmében, ezért április 21-én tanulóinknak színes, kreativitásukat is fejlesztő programokat szerveztünk.

A délután első felében a közös éneklés után osztálykeretek között különböző technikák alkalmazásával színes mandalákat készítettek a gyerekek a Földről. Közben rajzos alkotások születtek, melyek a környezetvédelemre hívják fel a figyelmet. Minden osztály nagy térképeket „díszített” színes képekkel hazánkról, melyen megjelentek védett természeti értékeink, városaink. Ezek a térképek felkerültek a faliújságra. A délután második felében természetismereti vetélkedőn mérték össze a csapatok tudásukat. A diákok nagyon aktívan vettek részt a programokban, és jó hangulatban zártuk a programsorozatot.

2017. május 02., 22:52