Az év utolsó tanítási napjaiban osztálykirándulásra mentünk. Régóta vártuk ezt a napot. 

Legelsőnek a hédárvári Boldogasszony kápolnáját, és az előtte lévő, a monda szerint 800 éves Árpád -fát látogattuk meg. Nagyon fantasztikus volt, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Aki ismeri a mondát, és a történelmet, valóban visszautazhatott egy kicsit az időben egészen az Árpád – házig. A helyiek szerint ez a hely egy időkapu. Ezt mi ki is használtuk, és többször oda – vissza sétáltunk rajta. A kápolna története is nagyon misztikus .Ott mindannyian elmondhattunk egy imát . Az utunk Mosonmagyaróvárra,  a Futura Élményközpontba vezetett. Sok- sok kísérletet láthattunk. Nagyon érdekesek és viccesek voltak. A négy őselem, tűz,  víz, föld, levegő köré csoportosították a látnivalókat a  különböző szinteken. A hatalmas tudásvágy éhséggel is párosult, amit óriási melegszendvics, limonádé és csokis fánk menüvel csillapítottuk. Nagyon finom volt. Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk. Köszönjük szépen ezt a kirándulást!

Samu Zselyke

5.osztály


2024. July 04., 17:03