Intézményünkben az ÖKO-iskolai hagyományainak megfelelően a környezettudatosság, az egészséges életmód alakítását is megcélozva szerveztük meg az Autómentes napot a „KÉT KERÉKEN, KÉT LÁBON” jelmondattal.

A felhívásra a kellemes kora őszi napon sokan érkeztek gyalog, illetve kerékpáron iskolába. Köszönjük azon szülők aktív támogatását is, akik alsós gyermekeiknek személyes, jó példát mutatva időt és energiát nem sajnálva gyalog, illetve  kerékpárral  érkeztek iskolánkhoz!

Ugyanezen a napon a TAKARÍTÁSI VILÁGNAP alkalmából őszi takarítást is szerveztünk az iskolánk és közvetlen környékén 8 -14 óra között.

2-8. osztályos tanulóink osztályonkénti beosztás szerint osztályfőnökeik vezetésével  a járványügyi helyzetre való tekintettel  körültekintően eljárva   az iskola belső udvarát, kézilabdapálya környékét, előkertet, az iskola előtti járda menti árkot, faluház melletti parkolót, tornaterem melletti és mögötti teret rövid idő alatt az együttes munka eredményeképpen  „tisztába tették”.


Csonka Zoltán

ÖKO csoport vezető

2020. szeptember 30., 19:33