A járványveszély miatt fokozott óvintézkedések közepette ballagtak el iskolánk végzős diákjai 2020. 06. 19-én délután.

Vasi Csaba osztályfőnök fiataljai az aulában készültek az emlékezetes alkalomra, míg a közvetlen családtagok az udvaron várták a búcsúzókat. A 13 tanuló közül öten gimnáziumban folytatják tanulmányaikat, míg a többiek valamennyien szakmai képzésre jelentkeztek.

A hetedik osztályosok nevében Szilágyi Panna, valamint Heizler Viktória megható gondolatokkal bocsátotta útjára a nyolcadikosokat, akik közül Pintér Boglárka idézte fel az alma materben töltött évek legemlékezetesebb pillanatait. Szijj Tímea búcsúversét követően került sor az ünnepélyes zászlóátadásra és az emlékszalag feltűzésére.

Palotainé Papp Éva intézményvezető beszédében – többek között – arról szólt, hogy egy tanévben két nagyon fontos dátum van. Az évkezdés és az év vége. Az évkezdés a legkisebbeké, az elsősöké, az év vége azonban a legnagyobbaké, a ballagóké. Mindkettő nagyon különleges, mindkettő tele várakozással, izgalommal. Mindkettő egy korszak befejezése és egy időben az új kezdete. A ballagó diákok lelke ezen a napon nagyon ellentmondásos. Nyolc éve várja a ballagás napját minden diák, s mikor elérkezett, azt gondolja, bárcsak ne lenne még itt. De itt van. A mai nap legyen az emlékezetbe vésés napja, emlékezés, hogyan ballagtatok el a Szákszendi Öveges József Általános Iskolából.

- Ezekben, a percekben mikor visszapillantunk az elmúlt nyolc évre sok kérdés fogalmazódik meg bennem: Vajon mit adtak, mit jelentettek és jelentenek számotokra ezek az évek? Mit kaptatok a nyolc év során? Felnőttetek-e a nagy feladatra? Felkészültetek-e kellőképpen az egyre önállóbbá váló életetekben elkövetkezendő, várható nehézségekre és a nem várt eseményekre? Meg tudtok-e majd felelni a kihívásoknak? Kaptatok-e elég hitet, megerősítést, szeretetet ahhoz, hogy mindenkor meg tudjatok állni a helyeteket? Tudjatok helyesen és bölcsen dönteni, amikor az szükséges? Szereztetek-e elegendő tudást, ismeretet, hogy el tudjatok igazodni az útvesztőkben, hogy a bizonytalan, viszontagságos körülmények között is tájékozódni tudjatok a világban, hogy egyáltalán tovább tudjatok indulni a számotokra előkészített úton? Erre a sok-sok kérdésre az idő fogja megadni a választ. Majd néhány év múlva, amikor emlékeitek között kutatva rátaláltok ballagó tarisznyára, a tablóra, a ballagási meghívóra, akkor döbbentek rá, hogy az idő önmagában semmit sem ér, csak akkor válik jelentőssé és értékessé, amikor tartalommal töltjük meg. Jusson eszetekbe, hogy a tartalommal megtöltött idővel, utatokon tovább vándorolva mindig többek és többek lesztek. Az iskola nevelőtestülete és dolgozói nevében Hamvas Béla idézettel kívánok nektek sikeres életutat. „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle… Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.” – fogalmazott az iskola igazgatója.

A búcsúgondolatokat követően a szülők, hozzátartozók köszöntötték virágcsokrok tömegével szeretett végzőseiket.

Forrás, fotó:  http://www.szakszend.hu/
2020. június 24., 11:44