Az ÖKO-hét bővelkedett a felsős évfolyamok számára sportos programokban. 

Hétfőn az iskolarendőr közlekedésbiztonsági interaktív óráját követően ügyességi pályán tesztelték tudásukat az érdeklődők. Szükség volt gyorsaságra, technikai tudásra és kifogástalan állapotú kerékpárra is. Akik nem kívántak részt venni az ügyességi pályán, azok filmbeli tájékozottságukról adhattak számot, vagy bizonyíthatták azt, hogy felismerik megyénk jellegzetes építményeit. Animációs, és játékfilm kategóriában kellett a filmek címét tudni, felismerni karaktereket, akikről formázták az animációs filmek szereplőit. Filmekből egy képkocka alapján kellett három lehetőség közül kiválasztani a helyeset. Az épületek felismerése nagy meglepetésünkre az 5-6. osztályosoknak volt könnyebb. Mindkét helyszínen oldott légkörben, osztályonként kialakított csapatokban zajlott a verseny.

Kedden a nagyigmándi tűzoltók látogattak el iskolánkba. Bemutatták a tűzoltóautó felszereltségét, majd egy igazi tűzoltásnak is szemtanúi lehettünk.  „Testközelből” ismerkedhettek a tűzoltás eszközeivel a gyerekek. 

Szerdán - az előző évekhez hasonlóan - szoros eredménnyel zárult a tájfutó verseny. Idén húsz pár és két egyéni induló igyekezett minél rövidebb idő alatt megtalálni egy térkép segítségével Szákon a nyolc elrejtett célpontot. Az összetett feladat megkívánja a gyorsaságot, az állóképességet, a pontos térképolvasást és a sasszemet is. 

Akik nem sportoltak, a keddi tűzoltó bemutatóval kapcsolatos élményeket felhasználva rajzokat készítettek. Az alkotás témája a tűz volt. Különféle megoldások születtek. Tábortűzzel, tűzoltással, tűzoltókkal, és tűzoltó autóval kapcsolatos rajzok készültek. Segítségül szolgált az alkotáshoz pár digitális táblán vetített fénykép a tűzoltókról, melyek az előző napi programokon készültek.

Ezután a zenéé, színészeké, előadóké és az autóké volt a fő szerep. A 70-es évek és a jelen magyar együtteseit kellett felismerni a frontemberek nélkül bemutatott képek alapján. Meglepően jól ismerik tanulóink a tőlük távolinak számító idők akkor ismert zenekarait és zeneszámait. A gyerekek nagyon otthon voltak a mai hazai és külföldi zenéjének világában. A színészek felismerése nehezebb feladatnak bizonyult. Még a legismertebb külföldi és magyar színészek neve is nehezen jutott eszükbe a gyerekeknek.

A felsős fiúk nagy részét foglalkoztatja, hogy egy autó milyen alkatrészekből áll össze, vagy éppen az, hogy milyen országban gyártották. A gyerekeknek diaképek alapján kellett felismerni az autókat és alkatrészeiket. A régebbi és a legújabb típusú autók felismerése okozta a legtöbb problémát számukra. Volt, aki úgy gondolta tudja mit lát, de néhány perccel később kiderült, hogy van még mit tanulniuk e téren. Összességében elmondhatjuk, hogy ez a korosztály elég jól ismeri az autókat és részeiket.

Felsős tanulóink kreativitására, kézügyességére építve hirdettük meg "Az ünnepi frizurák készítése" versenyt. Némi izgalommal, de annál nagyobb várakozással készültünk erre a programra, hisz ilyen jellegű kihívással még nem szembesültek a gyermekeink. A rendezvény résztvevői nemcsak hozzáértésükről, hanem - felnőtteket is meghazudtoló - leleményességükről, lelkesedésükről is számot adtak. A jó hangulatú, vidám összejövetel végén szinte minden versenyző győztesként került ki a megmérettetésből.

Csütörtökön az első hat évfolyam szülőkkel, egykori diákokkal, az iskola néhány pedagógusával kiegészülve, összesen 80-an teljesítették futva, kocogva a Családi Minimaraton bő 2,5 km-es távját.

A családi futás előtt a foci szerelmeseinek adtunk lehetőséget a tudásuk megmutatására. Sajnos kevesen tudtak ezen a programon részt venni, mert a 7-8. osztályosok pályaválasztási kiállításon vettek részt ezidő alatt. Mondhatni maroknyi, lelkes kis csapatok mutatták meg, hogy mennyire jártasak a klubcsapatok berkein belül, így a himnuszaikat, a játékosokat, stadionokat illetően is. Dicséret illeti a 6. osztályt, mert három csapatot állított ki, és megállták a helyüket a pontgyűjtő versenyben.

A hét programjainak zárásaként került sor a néptánc világában való barangolásra egy önfeledt hangulatú táncház segítségével. A zene, a lépések, illetve a ritmus összehangolásának a nehézsége ellenére is gondtalan időtöltésben vehettek részt a tanulóink.

2017. november 14., 21:29