Iskolánk 2017.11.10-én pénteken délelőtt tartotta a régi iskola fennállásának az 55., az új iskola alapításának pedig a 30. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségét. 
Vendégeink a régi iskola emeletén létrehozott kiállításon megtekinthették az elmúlt 55 év berendezési és felszerelési tárgyai mellett a régi szemléltető eszközöket, korabeli naplókat, füzeteket, bizonyítványokat is. Az új iskola folyosóján volt tanítványunk, Kánya Bettina grafikai kiállítására invitáltuk a megjelent vendégeket.
Az intézmény jubileumi ünnepségén László Kálmán polgármester úr köszöntötte a település képviselőtestületének tagjait, az iskola volt igazgatóit, pedagógusait, dolgozóit, diákjait, a szülői szervezet, valamint az egyházak képviselőit, a meghívott vendégeket, akik között ott volt a tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója, Tóth Szilvia, vezetőtársa, Bíróczi Renáta, valamint Tóth Marián, a partnertelepülés polgármestere is. A felvidéki vendégek sok-sok ajándékkal lepték meg a gyerekeket.
Palotainé Papp Éva igazgató asszony beszédében röviden áttekintette az iskola történetét: „1962-ben nyitotta meg kapuit az új iskola a felső tagozattal, amely a környék egyik legszebb, legjobban felszerelt intézménye volt akkor. 1972-ben ideköltözött az alsó tagozat is, ezért két műszakos oktatás folyt. Reggel fél nyolctól este hat-hét óráig tartott a tanítás és a különböző foglalkozások. 1986-ban jelentős állami kölcsönnel, valamint a helyi lakosok társadalmi munkájával elkezdődött egy új épületszárny alapozása. 1987 augusztusában átadták a lapos tetejű, modern földszintes iskolaépületet, mely közvetlenül a másikkal szemben épült fel. 2003-ban részben újabb beruházás eredményeként bővült az iskola. Elkészült a szárnyakat összekötő aula, és az intézmény Öveges József nevét vette fel. Jelenleg a 101 tanulót 12 pedagógus tanítja, és 5 fős technikai személyzet segíti az oktató-nevelő munkát. A hagyományos értékek képviseletében, a hagyományok átörökítésében élen járunk. Örökös ökoiskolaként működünk, ebből adódóan középpontban az egészséges és környezettudatos életmódra nevelés áll. Megannyi színes kötelező tanítási órán kívüli programmal készülünk tanítványaink számára. Segítséget adunk a tehetségígéreteknek, és nagyon, nagyon sok figyelmet fordítunk a lassabban haladókra. Hiszem, tudom, hogy értékes, nyitott iskola a miénk: tartalmi gazdagsággal, sokszínűséggel, az újdonságok iránti fogékonysággal, igényességgel és tehetséggel felvértezve. Ezt bizonyítják a régebbi növendékek sikeres életpályái, amelyekkel nemcsak szűkebb és tágabb környezetünkben is találkozhatunk.”
A Bakfark Bálint Alapfokú Művészeti Iskola kihelyezett tagozatának növendékei, intézményünk alsós tanulói és már végzett diákunk színvonalas műsora tette színesebbé rendezvényünket.
Az ünnepség záró részében az iskola udvarán ebből az alkalomból emelt kopjafánál tisztelegtünk elhunyt pedagógusaink emléke előtt.
Palotainé Papp Éva igazgatónő ezekkel a szavakkal kezdte a kopjafa avatását:
„Folyamatosan érlelődött bennem a gondolat azzal kapcsolatosan, hogy mi, a jelenben élő pedagógusok, hogyan, milyen módon fejezhetnénk ki a megbecsülésünket az elődök munkája előtt, hogyan, milyen módon tudnánk átörökíteni a mai generáció számára ezt az oly fontos viszonyulást. Ezért állítottuk ezt a kopjafát az elhunyt pedagógusok emléke előtt tisztelegve, akik a településen, falaink közt oktatták-nevelték a rájuk bízott gyermekeket.” – mondta az intézményvezető, majd lehullott a lepel Balogh József fafaragó alkotásáról.

2017. november 11., 16:02