Hagyományainkhoz híven idén is megrendezésre került gyermeknapi programunk.

2017. május 26-án pénteken tartottuk hagyományos gyermeknapi rendezvényünket. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, és bár szeles volt az idő, de egész nap kitartott a napsütés. Reggel 8 órától már gyülekeztek a szülők, gyerekek az iskolában. A reggeli és a napi program ismertetése után különböző programokon vehettek részt a gyerekek. A Szülői Munkaközösség jóvoltából negyedórás váltásban élvezték a tanulók a mozgást az ugrálóvárban. Sütő Mónika tánctanár vezetésével modern táncot tanulhattunk, melybe kicsik-nagyok egyaránt bekapcsolódtak. Sajnos a katasztrófavédők nem érkeztek meg, pedig mindnyájan vártuk bemutatójukat. Végül, de nem utolsó sorban tájfutás vette kezdetét, melyen párokban vettek részt diákjaink Vasi Csaba tanár úr irányításával.

Egész nap folyamatosan tartottak a kézműves foglalkozások Havasiné Orbán Ildikó és Robozné Mondics Natália tanító nénik vezetésével. Az iskola udvarán többször is táncra perdültek a gyerekek, hiszen folyamatosan szólt a talpalávaló. 

Délre bizony megéheztünk, és jó étvággyal fogyasztottuk el a szülők által készített spagettit, és a desszertként kapott jégkrémet. Mi így köszöntöttük a gyermekeket ezen a napon.

2017. május 29., 22:11